Előzmény: Van egy elég komolyan sérült, kissé koravén kislány a kemény magban -családban- , akit elhagyott az édesanyja, évek óta nem kiváncsi rá és az édesapjának sincsenek igazán hiteles mintái a férfi- nő kapcsolatokhoz. Ez a kislány kiválasztott magának anyának. Közel egy éve elvállaltam a gyámságát- az édesapja mellett, akivel jó barátságban vagyunk. A döntés hosszas megfontolást, beszélgetéseket igényelt, hogy képes vagyok e hiteles anya- minta lenni, egy ilyen kislánynak, hogy több bánat, erről az oldalról már ne érje. Akkor úgy gondoltuk, hogy el kell fogadnunk a döntését. 

Bár jelenleg sem gondolom rossznak az akkori döntést, mégis... kétszer sérült a "bántalmazó kapcsolatom" miatt a kislány. 

Először is Ő szólt, hogy mellőzöttnek, kevésbé fontosnak érzi magát. Persze vertük a fejünket a falba azonnal és próbáltunk ezerszeresen is figyelni. Asszem inkább több sikerrel.

Most jött el a második alkalom.

A kislányom a maga 14 éves kis valójában könnyes szemmel jött oda hozzám bemutatkozni a teljes nevén. Tök értetlenen néztünk, kb mindannyian. Aztán közölte, hogy mi a születésnapja.. Hatalmas szemekkel próbáltuk kitalálni, mi is történt.

Már sírva mesélte, hogy azt olvasta, a volt pasim oldalán, hogy nem tudom a nevét, sem, hogy hány éves. Erre mondtam neki, hogy gondolja már kicsit végig, bár valóban nem a nevén nevezzük, de hogyan ne tudnám hogy hívják, lévén névnapot azért ünnepeltünk már párszor és a suliban idén ballagott, a szülinapját pedig aznap megünnepeltük, így hát az sem áll meg. Nem igazán látszott  megnyugodni.

Ilyenkor lehet nevelési célzattal a számonkérés, hogy mit keresett a srác oldalán... De miért?  Tudta, hogy fontos nekem az a kapcsolat és mindig próbált alkalmazkodni a kis életével, hogy ne legyen útban, holott erre semmi szükség nem lett volna. Csak szerette volna megismerni, amennyire a saját eszközeivel tehette...  

Lehet a másik kérdés, hogy miért nem kérdezett meg, miért vette evidenciának, hogy igazat olvas- ami valóban elhangzott. Nem akartam abban a társaságban a lányom nevét, korát megosztani. Nem azért, mert nem tudtam, szimplán, mert nem tartozott rájuk!!!- és ez az igazi kérdés. Hosszú beszélgetés lesz belőle, mert nem hittük volna, hogy ilyen kishitűség, önbizalomhiány, fontosságtudat- hiány van a lányunkban. Miközben egy értelmes, okos, céltudatos kislány, aki bármit elérhet az életben még..., de nem így. 

Megszületett a döntés, hogy tilthatjuk bizonyos oldalaktól és a kortársaitól meglehetősen különbözően el is fogadja a véleményünket, de ezzel sem védhetjük meg. Akkor meg mi értelme?

Hogy haragszom e azért a bejegyzésért? Én nem, egyrészt mert nem minősít engem, másrészt, pedig mert egy olyan problémára hívta fel a figyelmem/ figyelmünket, ami különben ki tudja mikor jön ki. Most, hogy tudjuk pedig csak rajtunk múlik/ és rajta- hogy hogyan oldjuk meg.

A kislány sem haragszik. Csalódott csak. Mikor megnyugodott- ehhez még kb ezer kérdésre kellett válaszolnom, hogy valóban figyelek e rá,- csak annyit kérdezett: "Miért bántott engem? Én sosem bántottam volna, hisz neked fontos volt, anya!" Hozzátéve- sosem szólított azelőtt így.