Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy bennem nem indult el a szerelem mellett a kémia sem. Az elején még ki bírtam erőltetni magamból némi izgalmat, de a balhékkal ez is semmivé lett. Ahogy észrevette, hogy nem tud tenni ellenem, hogy nem fog tudni sem megtörni sem alkalmazkodásra rávenni- annál…

Tehát este arra indultam a férjem felé, hogy őrjöngés volt, hogy mindezt hogyan képzeltem. Azt tudni kell, hogy mi nagy hanggal veszekedtünk mindig, mindketten hirtelen természet lévén, de sosem haragudtunk igazán, vagy sokáig egymásra. Mondtam neki, hogy nyugalom van, de nekem ezt meg kell…

Van az úgy, hogy semmi sem sikerül, vagy épp minden egyszerre jön össze. Kellett már mélypont is, túl magabiztos voltam :) Megjött... Én nagyon hiszek az Univerzumban, a segítségében, a tanítómban/ vezetőmben. Ha elhatározom merre indulok minden segítséget meg kell kapjak hozzá- fentről. Csak el…

Egy családi beszélgetés alatt ébredtem rá, hogy sokan ismeretlenül ítélkezünk. Számomra ez mindig furcsa volt. Ha nem ismerek valakit/ sosem találkoztam vele/ maximum hallottam róla valakitől valamit/ miért próbálok kialakítani egy képet róla magamban? És miért pont negatívat? Miért ítélünk el…