Azt mondtátok/ kértétek írjam le,. hátha segítek vele valakinek... Ne bujkáljak, mert nincs miért. Nem vagyok/ nem leszek/ nem lehetek hibás ... Életem egy nehéz, megalázó időszakán vagyok túl. Összegzésként, lezárásként, figyelemfelhívásként született ez a jegyzet. 

Akik ismernek személyesen, tudják, hogy egy karakán, akaratos, céltudatos, erős, független nő vagyok, aki tudja mit szeretne az élettől és halad is a célja felé. Nem taposva, de tettel, hittel előre. 

MÉGIS:

Engem is utolérhetett a CSALÁDON BELÜLI ERŐSZAK. Éltem lelki, szellemi terrorban és ha maradok valószínűleg hamarosan a fizikai sem maradt volna el. Megpróbálta szétzúzni a hitem, megtörni a gerincem, próbált eltaposni, megalázni, tönkretenni... ő, a "jó gyerek". Mert a külvilág őt is kedvesnek, segítőkésznek látja. Ja, hogy alkoholista? Dehogy, csak megiszik (jó)pár sört a haverokkal, ez nem gond...  férfi ....

Rettenetesen szerencsés vagyok, mert egy olyan burok vesz körül (úgyis mint család, baráti kör), ahol már az első figyelmeztető jelekre odafigyeltek, szóltak és bár nem hittem nekik- hisz ő látványosa rajongott értem, én voltam a Királynő, a legszebb, az egyigaz, akinek mindent köszönhet... ( otthon meg a legutolsó senki, aki semmit nem ér, és majd ő megmutatja mi a magyarok istene) -, próbálták a láthatóan bekövetkező problémákat, amennyire lehet hárítani. Közben tönkrementem lelkileg, elhanyagoltam a munkámat, amit imádok mind a mai napig, elkezdtem magamat rosszul érezni a bőrömben és ez folyamatosan csak rosszabb lett... Megszoktam, hogy mindenért én leszek a hibás, csak ronthatok, jót nem tehetek sosem. Minden nap rosszabb, kilátástalanabb lett. 

DE! Minden hullámvasúton van felfele is...

Elkezdtem keresni a megoldást, hogy mit tehetek, hogyan szabadulhatok a helyzetből. Elkezdtem kerülni a társaságát, nem engedtem be a lakásomba sem. Ekkor jöttek a fenyegetések, mind a családom ellen, akik "ellene uszítottak", mind természetesen ellenem, aki nélküle semmi sem leszek. Én az ő keresztje, ő az enyém.... Én nem így gondoltam. Felfogtam végre, hogy jó életem volt előtte és utána is lesz jó., még ha nyilván sokat is fogok veszteni, mert vált be fenyegetéseket,még ha elenyésző arányban is...

Magamat nem, de a családomat féltettem ... Őket nagyon. DE! Nem kényszeríthettem tovább magam bele egy ilyen alja kapcsolatba, egy erőszakos, agresszív, ostoba ember mellé, egy életre... A családom is ezt kérte. Én komolyan vettem, hogy eshet bántódásuk miattam. Ők sosem. Bár csak szóban, de kivétel nélkül mindenkit meghurcolt a családomból, mindenkit próbált alázni, még az elhunytakat is.... senki nem volt kivétel. 

Ez a komoly burok építette újra naponta a kilőtt réseket, mondta el hajnal 3- kor is, hogy értékes vagyok és erős, hogy ne higyjek a hazugságokban, hogy menjek tovább, ne nézzek vissza, mert, ami nem épít az rombol ... és az igazság tartalmát nem az ocsmányság adja, hanem a tudás..., ami neki sosem volt. 

Tény, hogy sosem féltem tőle és sosem bíztam meg benne... De egy ideig ( sajnos túl sokáig) még mellettem, az erős független mellett is tudott sikereket elérni.... Folyamatosan hazudott, pénzről, változásról, nyugalomról, múltról... és én akartam hinni neki. Mikor ez megváltozott sem tudtam igazából kihez fordulni megoldásért ... és nem azért, mert szégyelltem magam, hanem mer ma Magyarországon efölött is szemet hunyunk ... nincs hivatal, aki eljárhatna, hisz ez csak egy "kapcsolat", oldják meg a benne lévők... az 50 kilós nő, és a "sportos 100 kilós 2 méter". Nyilván születik megoldás.. , hogy méltatlan? Kit érdekel...

Nem szégyelltem magam, beszélgettem- főleg a végén- erről "ismerősökkel", akik személyesen is ismerték. Próbáltak nyugtatni ... "majd megoldódik", "de hát annyira szeret, most olvastam", "jó gyerekek tűnik", " téged ribacozott? Dehogy, biztosan nem!" És akkor szembe jutott, hogy igen, én is pont így álltam ezekhez pár éve: " ha olyan rossz, miért nem szállsz ki belőle"... Azért, mert nem hagyja... mert terrorizál és sosem elsősorban az elszenvedőt, hanem egyre inkább a szeretteit... mert azokat jobban félted magadnál. Itt nincs olyan, mint egy "normális kapcsolatban", hogy "figyelj, már nem érzem jól magam veled, neked sem jó ez, váljunk el", mert az egoja nem bírja..., vagy az IQ- ja... mindegy. És igen, biztos rohadt önző vagyok, hogy az én életem az első és bármiáron kijövök, felállok és elfelejtem, de én ezt nem hiszem. És én meg is tudom tenni, mert megvan hozzá a hátországom.

Szerencsés helyzetben vagyok, mert ahogy mondani szokás se kutyám, se macskám, közös meg főleg nincs, foghatnám a cókmókot és akár el is menekülhetnék. De! Akkor ő győzne! És nem vagyok egy követendő példa, de ha én az erős, független elmenekülök, akkor mit tegyen, akit ütnek, vernek, meg közös gyerek van.... akkor neki egyáltalán nincsenek lehetőségei. 

Hogy vége van e? Nincs! A mai napig naponta terrorizál. Leginkább sms- ben, mert azt nem tudom tiltani. De már nem rontja el vele a napom. Már csak tudomásul veszem... és egyszer majd megunja, talál mást, akivel valószínűleg ugyanezt fogja játszani... és az a nő nem biztos, hogy ennyire erős lesz, vagy lesz hátországa.

Mi lenne a tanulság? Nem tudom. Biztos nem másznék még egyszer ilyenbe. Biztos kellett ez a tanítás az életemhez. Sokat tanultam magamról és van még min javítanom. Bebizonyosodott újra, hogy olyan emberek vannak mellettem, akik pótolhatatlanok, akiknek mindenért végtelenül hálás vagyok, akik nélkül ma nem lennék ott, ahol vagyok. Köszönök nektek mindent!

És Neked is, aki elolvastad... hátha tudtam tényleg valakinek adni vele...

folytatom...